Vezetői Kerekasztal - 2014-15
2014-2015 évi változások
2014-ben a Vezetői Kerekasztal képzés 10. évébe érkezett. Közben újabb változásokon megy keresztül ebben az évben: a kezdetekhez képest pl. eddig többször változott a helyszín, a tanárok személye, a tanítottak tartalma és formája is állandó kisebb változásokon ment át; NAGYOBB VÁLTOZÁSKÉNT pedig két évvel ezelőtt egy olyan kezdeményezést tettünk, ahol az alapévet végzett embereknek egy továbbtanulási lehetőséget biztosítottunk.
- Bevezető előadások során, nyitott bevezető előadások keretén belül, megmutatjuk magunkat a világnak,
- 2014. okt-dec. időszakban 2 vagy 3 helyszínen olyan hétvégi képzést tartunk, ahol a Vezetői Kerekasztal Képzés 1-3. témáját tanulmányozzuk,
- majd januártól folytatjuk a 4 -13. témánkkal, hétvégi és/vagy hétköznapi-délutáni felosztásban,
- a már végzett Kerekasztalosok számára egy Kerekasztal - Klubot szervezünk,
- 2015 tavaszán egy nagyobb Kerekasztalos Találkozót szervezünk.
1. BEVEZETŐ ELŐADÁSOK (2014. ŐSZ)
Ebben az évben több helyszínen is "Bemutatkozó - vagy Bevezető előadásokat" tartunk. Ezeket az előadásokat nagyrészt olyan VK-t végzett társaink szervezik, akik saját közösségük vonzáskörében (de külsősök számára is nyitottan) szeretnék egy délutáni előadás keretén belül "prezentálni" a Kerekasztal tematikáit és szemléletét.
Előadások helyszínei-időpontjai-szervezői
- 2014. szept. 10. (szerda) - 17.00-21.00 h - Katicabogár Waldorf Óvoda - Kamaraerdő - XXI.- Bp., Repülőtéri út, 6.
Szervező: Kovács Nikoletta - 06 (20) 614 5976
Előadás plakátja
- 2014. szept. 17. (szerda) - 17.00-21.00 h - Göllner Mária Waldorf Gimnázium - Újpest - IV.- Bp., Lakkozó u. 1 -5.
Szervező: Demkó Marianna - 06 (20) 540 6596
Előadás plakátja
- 2014. szept, 18. (csütörtök) - 16.00-20.00 h - Waldorf Általános Iskola - Eger - Galagonya u.
Szervező: Demeter Csaba - 06 (20) 944 4745
Előadás plakátja
- 2014. szept. 23. (kedd) - 16.00-20.00 h - Közép-Budai Waldorf Iskola - Budapest - II. Tárogató út 2-4. (IBS épülete)
Szervező: Agócs Balázs - 06 (30) 555 3606
Előadás plakátja
- 2014. szept. 25. (csütörtök) - 16.00-20.00 h - Mandulafa Waldorf Iskola, Istenkút - Pécs - Fábián Béla utca 7.
Szervező: Csikós Gábor - 06 (20) 9419669
Előadás plakátja
- 2014. okt. 7. (kedd) - 16.00-20.30 h - Sashalmi Waldorf Általános Iskola - Budapest - XVI. kerület, Thököly út 13.
Szervező: Sáfrán Csaba - safrancsaba@gmail.com
Előadás plakátja
- 2014. okt. 10. (péntek) - Szeged
Szervező: Dobra Izabella - 06 (70) 428 3222
- 2014. ősz - Solymár (Időpont-helyszín szervezés alatt)
Szervező: Keleti Zsolt - 06 (30) 3322028
Ezek az eladások hasznosak lehetnek azok számára, akik szeretnék elkezdeni ebben az évben a Vezetői Kerekasztalt, Kérlek jelezzétek ezeknek az ismerőseiteknek.
2. 2014 - 2015 ÉVI VEZETŐI KEREKASZTAL
A bevezető előadások végeztével elkezdődik - második lépésként - az őszi-téli-tavaszi hétvégés mélyítés!
Első hétvége
- Az emberek és az emberi közösségek felépítése.
Organikus felépítés.
Hármas tagozódású felépítés.
- A vezetés feladatai a tanuló és fejlődő emberi közösségekben.
A vezetői szerep és feladatok.
Vezetői szerep: vezetővé válás kívül és belül.
A vezető feladatai.
- A vállalkozások (közösségek) fejlődése, egészsége és betegsége.
Fejlődési szakaszok és ezek törvényszerűségei.
Különböző szervezeti típusok.
Egészséges, életerős szervezetek... és romboló erők a 3 szférában.
Első hétvége időpontja, helyszíne:
- 2014. október 17 - 19. Kamaraerdei Waldorf Iskola - 1112 Budapest Repülőtéri út 6.
Péntek du 17.00 - 20.00, Szombat 9.00 - 19.00, Vasárnap 9.00 - 13.00 h.
Jelentkezési határidő: 2014. október 13.
vagy,
- 2014. november 28 - 30. Göllner Mária Regionális Waldorf Gimnázium - 1048 Budapest, Lakkozó u. 1.
Péntek du 17.00 - 20.00, Szombat 9.00 - 19.00, Vasárnap 9.00 - 13.00 h.
Jelentkezési határidő: 2014. november 15.
Az első hétvége ára:
- 24.000.- Ft (+ áfa)
- 12.000.- Ft (+ áfa) - Waldorf intézményben dolgozó munkatársak (tanárok, óvónők, adminisztrációban dolgozók stb.) részére
Vezetői Kerekasztal 2014: Jelentkezés
A 2015-ös Vezetői Kerekasztal éves képzés II-VII. hétvégéinek időpontjai és helyszínei:
- Helyszín: Sashalmi Waldorf Általános Iskola - Budapest - XVI. kerület, Thököly út 13.
Péntek du 16.00 - 20.00, Szombat 9.00 - 19.00
- II. 2015. január 9 - 10,
- IV. 2015. március 6 - 7,
- VI. 2015. május 1 - 2,
- Helyszín: Göllner Mária Regionális Waldorf Gimnázium - 1048 Budapest, Lakkozó u. 1.
Péntek du 16.00 - 20.00, Szombat 9.00 - 19.00
- III. 2015. február 6 - 7,
- V. 2015. április 3 - 4,
- VII. 2015. május 29 - 30.
A II-VII. hétvégék alkalmankénti ára:
- 20.000.- Ft (+ áfa)
- 12.000.- Ft (+ áfa) - Waldorf intézményben dolgozó munkatársak (tanárok, óvónők, adminisztrációban dolgozók stb.) részére
Vezetői Kerekasztal 2015: Jelentkezés